Kerekasztal-beszélgetés az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szervezésében.

Március 31-én, csütörtökön a Hazáért Körút elnevezésű rendhagyó pedagógia programról beszélgettünk.

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely sorozatának soron következő rendezvénye 2022. március 31-én, csütörtökön délután 17 órakor került megrendezésre kastélyunkban.

Kerekasztal-beszélgetésünkön bemutatásra került a Velencei-tónál működő kulturális intézmények összefogásaként létrejövő Hazáért Körút elnevezésű rendhagyó pedagógia programot. A körút célja, hogy a diákok egy biciklizéssel egybekötött tematikus élménytúra keretein belül ismerjék meg Vörösmarty Mihály a Szózat költőjének, és Gárdonyi Géza, az Egri csillagok írójának szülőhelyét, felidézzék a pákozd-pátka-sukorói csata eseményeit Pákozdon, és megismerjék, hogyan kötődött Schweidel József aradi vértanú a kápolnásnyéki Halász-kastély történetéhez.

A beszélgetésen részt vett Dr. Görög István, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely ügyvezetője, Ocsenás Katalin, a Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ igazgatója, Rodics Eszter, a kápolnásnyéki Halász-kastély igazgatója, valamint Sipos Imre, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese. A kerekasztal-beszélgetést Sasvári Csilla, a Vörösmarty Rádió szerkesztő, műsorvezetője moderálta.

Az Örökség Műhely rendezvénysorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

 

Forrás: feol.hu, bdpst24.hu